A Klub 1994-től a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban felállított, közel 10 m magasságú műfalon tartja klubfoglalkozásait, valamint a Művelődési Központ biztosít helyet a klubhelyiségnek is. A mászókörökben országosan is ismert műfalat a klub akkori tagjai társadalmi munkában építették, karbantartását és fejlesztését a jelenlegi klubtagok végzik.

A műfal a klubtagok mászási ismereteinek gyarapítása, edzettségi állapotuk szinten tartása céljából épült, de fontos szerepe van az utánpótlás nevelésben is. Aktív klubélet folyik a műfal alatt, ahol a klubtagok és a falmászás iránt érdeklődők egész éven át heti két alkalommal vehetik igénybe a falat. Megfelelően képzett, vizsgázott sziklamászók felügyelete mellett ismerhetik meg és sajátíthatják el a fal- és sziklamászás alapjait, tehetik meg első lépéseiket a műfalon, majd később a sziklafalakon is.

A műfal méreteit a falnak otthont adó tér befolyásolja, de viszonylagosan kis méretei ellenére is országos ismertségre tett szert, amit nem kis részben az immár hagyományosan megrendezett falmászó versenyeknek is köszönhet. A BGYHK évek óta minden évben megrendezi a Mikulás Kupát, valamint az országosan is egyre nagyobb hírnévnek örvendő Palóc Kupát, amelyet 2013-ban immár 20. alkalommal kerül megrendezésre. Természetesen klubunk lehetőséget nyújt csoportoknak, csapatoknak hogy falmászással színesíthessék programjaikat.

Saturday the 16th. Balassagyarmati Hegymászó Klub - a nonprofit hegymászó klub. Ezt a lapot az egyesület tagjai az egyesület vezetésével karöltve szerkesztik, fejlesztik. Az itt közölt tartalmak hitelességéért felelősséget nem vállalunk! .